
Wiesner Edit
Letölthető szakmai bemutatkozóm:Szakmai bemutatkozó
2000 óta foglalkoztat a coaching – először csak mint hivatás, később mint szemlélet és másoknak is továbbadható módszertanok sokasága. Több száz elégedett, életében, munkájában előrelépett ügyfél, ezernél több egyéni ülés, félszáz workshop, száznál is több AC helyzet és visszajelző, fejlesztő beszélgetés, és a legkülönbözőbb emberi, vezetői élethelyzetek a mérlege eddigi coaching munkámnak.
Tanulmányaimnak a különböző személyiségtipológiák, az NLP, a Tranzakcióanalízis és a rendszerállítás módszertanai ugyanúgy részét képezték, mint az addiktológia, hipnoterápia, családterápia, stb.
Jelenleg a nemzetközi legmagasabb coach fokozatra az un. MCC (master certified coach) készülök, hogy ezzel a fokozattal Magyarországon a már dolgozó coachok számára is elérhetővé váljék a nemzetközi certifikációhoz kapcsolódó vizsga.
2005 óta képzek coachokat – tanácsadó szakembereket, és vállalati vezetőket a coaching eszközeire, pszichokommunikációs hátterére. Célom képzőként, hogy a coaching a hétköznapokban is, minden ember számára hozzáférhető tanácsadói támogató eszköz legyen, élethelyzettől és kihívástól függetlenül kérjék fel kollégáimat, azok akik eldöntötték, hogy változtatni szeretnének.
Közgazdász szociológusból a nemzetközi vállalati hátteret, két országra kiterjedő felsővezetői munkakörömet feladva váltam coach-csá. Az életutam változásait, tapasztalatait tanítom, azért is, hogy a buktatókon másnak már ne kelljen akkorát ugrania, elbuknia és felállásán dolgoznia, stb. mint ahogyan annak idején én azt megtapasztaltam. Vezetőkkel, vállalkozókkal fejlesztő, shadow és rövid-megoldásfókuszált coaching folyamatokban 2003 óta dolgozom eredményesen együtt. Vezetői kompetencia profilokat és vállalati kompetencia felméréseket szervezek. A kommunikációs (kapcsolatépítés, lobbizás) fejlesztése, a konfliktuskezelés, a vezetői kompetenciák felmérése és az önszervezés, önismeret fejlesztése és ezeken keresztül a vállalkozásfejlesztés azok a területek, amelyekben nem csak szakmai tudást szereztem, de ügyfél- és szervezettapasztalatommal kiemelkedő eredményességgel tevékenykedünk együtt ügyfeleimmel. Német, angol és spanyol nyelven ill. ezeken a nyelvterületeken dolgozom.Szakmai bemutatkozó (letölthető jobb egérgomb, mentés máskénttel)
2010 óta a CoachOK Szakmai Szövetség Elnökeként is aktív vagyok, a rendezvények meghirdetését és a partnereinkkel való kapcsolattartást végzem. Alapítóként az Egyéni és Társadalmi Felelősségvállalásért Alapítvány munkájában, pályázataiban veszek részt.
A coaching szakma eszközeihez kapcsolódó írásaimat a http://www.lemma-coaching.hu lap Könyvtár oldalain olvashatja. A www.youtube.com-on több a képzéseimen készült videó letölthető: Coach Képzés bevezető
Elérhetőségeim: wiesner.edit@lemma-coaching.hu, 30/9295577


2011. december 2.
Wiesner Edit
Kategória:
Cimkék: 





A coaching munkám első szárnypróbálgatásai során Edit állt mellettem, általa nyertem bepillantást ebbe a világba.
Általa bizonyosodtam meg arról, hogy a coaching egy valódi, értékteremtő, és szinte minden ember és szervezet számára szükséges tevékenység.
Általa nyertem megerősítést a saját rátermettségemben, egyúttal pedig általa ismertem fel, hogy a már meglévő szemléletemet, eszköztáramat milyen irányba lehet bővíteni.
Edit az önmegismerés útja ahhoz, hogy azután másoknak is tudjunk segíteni ugyanebben.
Ezek után talán nem meglepő, ha nyugodt szívvel ajánlom őt bárkinek.
Wiesner Edit coach tudásától, ember- és életismeretétől már az első alkalommal ámulatba estem. Hihetetlen motiválóerő és pozitív energia lakozik benne, amelyből képes bárkinek annyit adni, amennyi ahhoz szükséges, hogy az illető az összekuszálódott dolgait midnenáron rendbe akarja tenni — és azokat rendbe is tegye.
Nekem nagyon sokat segített abban, hogy kiderüljenek rólam, mik azok a dolgok, amelyek visszahúznak, és melyek azok, amik előre lendítenek. Előadásait élvezettel hallgattam, rengeteget tanultam tőle, és a szó szoros értelmében, segítségével egy új világ tárult ki előttem. Bevallom, ha a tanulás során elbizonytalanodtam, elég volt egyetlen mondata ahhoz, hogy érezzem: “képes vagyok rá, meg tudom csinálni”.
Aki Edittel kapcsolatba kerül, azonnal érezni fogja a különleges kisugárzását, és biztos lehet abban, hogy jó kezekben van, és élete gyökerestül meg fog változni — természetesen a legjobb irányban.
Amikor a sokféle coaching képzés között válogattam, Wiesner Edit személye, embersége vonzott az ő képzésére. Tanáromnak választottam egy fiatal nőt, aki nagyon életteli, emberi és egyszerűen közülünk való. Ugyanakkor tudásában, szakmai eszköztárában maximálisan hiteles, sokoldalú és megújuló.
Képzésében különösen értékes számomra a sokféle módszer, amellyel alkalomról – alkalomra megismertetett és hogy mindegyiket a gyakorlatban is megpróbáltuk. Így első valódi coaching ülésemre már saját gyakorlati tapasztalatokkal mehettem. Sokat segített!
Értékelem őszinte visszajelzéseit munkámról, hogy mindig tükröt tartott elém. Editet meleg szívvel ajánlom coachként, tanárként és emberként is.
Szeretettel: Murányi Krisztina
Wiesner Edittel 2009-ben találkoztam és végeztem el a Lemma Coaching képzését. Meghatározó találkozás volt ez számomra. Nagymértékben hozzásegített abban, hogy lássam : a coaching eszköztárának segítségével óriási eredmények születnek/születhetnek.
Dobák Klára
Sokáig kerestem Editet. Kincset találtam. Többet értem el általa, mint amire számítottam. Mindig lenyűgöz hatalmas tudása, magával ragadó személyisége, valamint az a természetes könnyedség, ahogyan tudását megosztja másokkal. Edittel minden beszélgetés igazi, jelentős és gazdagító tapasztalás.
Hegyi Nóra
Évek óta kacsingattam a coaching felé, míg nem rátaláltam Editre. Nagyon jó hangulatban és természetes közegben zajlottak a foglalkozások és tudásom közben egyre gyarapodott. Edit nem csak módszert tanít, hanem közben segítőként van jelen, amely tovább növeli a képzés értékét. Személyisége lelkesítő és nagyon ösztönző, így minden alkalom után azt érzetem, hogy enyém a világ.
Köszönöm Edit!
Flóra
Gyerekkorom óta tanultam asztrológiát, nagyon sok mestertől. Fantasztikus önismereti lehetőségnek tartom. Amikor elkezdtem dolgozni ezzel a módszerrel, szakmailag már érettnek éreztem magam a feladatra, de tanácsadói technikákat nem tanultam és ösztönösen nem mindig éreztem rá a helyes kommunikációra. Edit coaching tanfolyamára azért jelentkeztem, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni a hozzám fordulókhoz. Rengeteg olyan technikát tanított nekünk, amely nélkül ma már el sem tudom képzelni, hogyan dolgozhattam előtte. Gazdagabb és színesebb eszköztár birtokába jutottam. Edit karizmatikus mester, személyisége lenyűgöző számomra. Azóta is folyamatosan lesem az oldalát, milyen újabb tudást lehetne begyűjteni tőle. Szerencsére sohasem fogy ki az ötletekből!
Zita
a life coaching napon nekem az tetszett legjobban, amikor Tarot kártya segítségével
coach-oltad az egyik barátomat a nap legvégén. Jó volt látni rajta a nagy
felismerést, amit egy idegentől sikerült megszereznie.
A jövőben is szeretnék résztvenni hasonló rendezvényeken, mert a főiskolai oktató
munkám során nagy hasznát veszem ezeknek az ismereteknek.
Wiesner Edit mestercoach képzésére azért jelentkeztem anno, hogy már meglévő elméleti ismereteimet az általa ígért sokszínű módszertani palettával felfrissítsem, megerősítsem. Fél évig találkoztunk csoportos keretek között, és néhányszor egyéni szupervízión.
Editben egy mélyen humánus, igen nagytudású és sokoldalú, ám mindennek ellenére is szerény embert ismertem meg, akinek személyesen is sokat köszönhetek. Mindazon szakmai tudás, útravaló és szemléletmód alapján, amit én magam kaptam tőle, bátran ajánlom őt (mint ahogy már eddig is tettem) akár személyes coachingra, akár szakmai „kiképzőnek”.
F. Tóth Krisztina coach, LTC
Edit kiváló tanár és coach!
Nagyon szerettem az óráira járni. Alig vártam már, hogy péntek reggel legyen és sajnáltam, hogy hamar vége lett. Minden alkalommal felfedeztem magamban valamit, amit sikerült helyre tennem, vagy éppen valami mást, ami előre vitt. Vidám, energikus, hihetetlen tudással, pont jókor, jó mondatokkal vagy kérdésekkel terelgetett. Sokat tanultam Tőle, mind emberileg, mind szakmailag.
Elfogadása, jelenléte és embersége példaértékű!
Köszönöm, hogy velem voltál, amikor nem találtam a helyemet, segítettél magamra találni, az új cél felé terelni.
Szívből ajánlom mindeninek!
Szeretettel,
Moncsi