Wiesner Edit, mester coach

Wiesner Edit

2000 óta foglalkoztat a coaching – először csak mint hivatás, később mint szemlélet és másoknak is továbbadható módszertanok sokasága. Tanulmányaimnak az NLP, a Tranzakcióanalízis és a rendszerállítás elméleti módszertanai ugyanúgy részét képezték, mint az addiktológia, hipnoterápia, családterápia, stb. 2005 óta képzek coachokat – tanácsadó szakembereket, és vállalati vezetőket a coaching eszközeire, pszichokommunikációs hátterére. Célom képzőként, hogy a coaching a hétköznapokban is, minden ember számára hozzáférhető tanácsadói támogató eszköz legyen, élethelyzettől és kihívástól függetlenül kérjék fel kollégáimat, azok akik eldöntötték, hogy változtatni szeretnének.

Fejlesztő, shadow és rövid-megoldásfókuszált coaching folyamatokat 2003 óta bonyolítok eredményesen. Német, angol és spanyol nyelven is.

Elérhetőség: wiesner.edit@lemma-coaching.hu, 30/9295577

Szólj hozzá, vagy hivatkozz rá (trackback) saját oldaladról.

10 hozzászólás to “Wiesner Edit, mester coach”

  1. Hettyey János szerint:

    A coaching munkám első szárnypróbálgatásai során Edit állt mellettem, általa nyertem bepillantást ebbe a világba.

    Általa bizonyosodtam meg arról, hogy a coaching egy valódi, értékteremtő, és szinte minden ember és szervezet számára szükséges tevékenység.

    Általa nyertem megerősítést a saját rátermettségemben, egyúttal pedig általa ismertem fel, hogy a már meglévő szemléletemet, eszköztáramat milyen irányba lehet bővíteni.

    Edit az önmegismerés útja ahhoz, hogy azután másoknak is tudjunk segíteni ugyanebben.

    Ezek után talán nem meglepő, ha nyugodt szívvel ajánlom őt bárkinek.

  2. Póda Erzsébet szerint:

    Wiesner Edit coach tudásától, ember- és életismeretétől már az első alkalommal ámulatba estem. Hihetetlen motiválóerő és pozitív energia lakozik benne, amelyből képes bárkinek annyit adni, amennyi ahhoz szükséges, hogy az illető az összekuszálódott dolgait midnenáron rendbe akarja tenni — és azokat rendbe is tegye.

    Nekem nagyon sokat segített abban, hogy kiderüljenek rólam, mik azok a dolgok, amelyek visszahúznak, és melyek azok, amik előre lendítenek. Előadásait élvezettel hallgattam, rengeteget tanultam tőle, és a szó szoros értelmében, segítségével egy új világ tárult ki előttem. Bevallom, ha a tanulás során elbizonytalanodtam, elég volt egyetlen mondata ahhoz, hogy érezzem: “képes vagyok rá, meg tudom csinálni”.

    Aki Edittel kapcsolatba kerül, azonnal érezni fogja a különleges kisugárzását, és biztos lehet abban, hogy jó kezekben van, és élete gyökerestül meg fog változni — természetesen a legjobb irányban.

  3. Amikor a sokféle coaching képzés között válogattam, Wiesner Edit személye, embersége vonzott az ő képzésére. Tanáromnak választottam egy fiatal nőt, aki nagyon életteli, emberi és egyszerűen közülünk való. Ugyanakkor tudásában, szakmai eszköztárában maximálisan hiteles, sokoldalú és megújuló.
    Képzésében különösen értékes számomra a sokféle módszer, amellyel alkalomról – alkalomra megismertetett és hogy mindegyiket a gyakorlatban is megpróbáltuk. Így első valódi coaching ülésemre már saját gyakorlati tapasztalatokkal mehettem. Sokat segített!
    Értékelem őszinte visszajelzéseit munkámról, hogy mindig tükröt tartott elém. Editet meleg szívvel ajánlom coachként, tanárként és emberként is.
    Szeretettel: Murányi Krisztina

  4. Dobák Klára szerint:

    Wiesner Edittel 2009-ben találkoztam és végeztem el a Lemma Coaching képzését. Meghatározó találkozás volt ez számomra. Nagymértékben hozzásegített abban, hogy lássam : a coaching eszköztárának segítségével óriási eredmények születnek/születhetnek.

    Dobák Klára

  5. [...] barátnőm hívta fel a figyelmemet Wiesner Edit coachra. Az egyik meghirdetett coaching bemutató képzésére bejelentkeztünk, s egy új világ [...]

  6. [...] és művelődésszervező diplomám után a Coaching Akadémián tanultam a coachingról Wiesner Edit mester coach-tól és Papp Enikő pszichológustól. Mellette sok minden mást is tanultam, folyamatosan [...]

  7. [...] találtam rá a coaching módszerre – szemléletre, majd ebből írtam a szakdolgozatomat, s Wiesner Edit mester coachnál tanultam a módszertant. Így már elméletileg megalapozott tudással, de változatlan [...]

  8. Hegyi Nóra szerint:

    Sokáig kerestem Editet. Kincset találtam. Többet értem el általa, mint amire számítottam. Mindig lenyűgöz hatalmas tudása, magával ragadó személyisége, valamint az a természetes könnyedség, ahogyan tudását megosztja másokkal. Edittel minden beszélgetés igazi, jelentős és gazdagító tapasztalás.
    Hegyi Nóra

  9. Flóra szerint:

    Évek óta kacsingattam a coaching felé, míg nem rátaláltam Editre. Nagyon jó hangulatban és természetes közegben zajlottak a foglalkozások és tudásom közben egyre gyarapodott. Edit nem csak módszert tanít, hanem közben segítőként van jelen, amely tovább növeli a képzés értékét. Személyisége lelkesítő és nagyon ösztönző, így minden alkalom után azt érzetem, hogy enyém a világ.
    Köszönöm Edit!
    Flóra

  10. Vadler Zita szerint:

    Gyerekkorom óta tanultam asztrológiát, nagyon sok mestertől. Fantasztikus önismereti lehetőségnek tartom. Amikor elkezdtem dolgozni ezzel a módszerrel, szakmailag már érettnek éreztem magam a feladatra, de tanácsadói technikákat nem tanultam és ösztönösen nem mindig éreztem rá a helyes kommunikációra. Edit coaching tanfolyamára azért jelentkeztem, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni a hozzám fordulókhoz. Rengeteg olyan technikát tanított nekünk, amely nélkül ma már el sem tudom képzelni, hogyan dolgozhattam előtte. Gazdagabb és színesebb eszköztár birtokába jutottam. Edit karizmatikus mester, személyisége lenyűgöző számomra. Azóta is folyamatosan lesem az oldalát, milyen újabb tudást lehetne begyűjteni tőle. Szerencsére sohasem fogy ki az ötletekből!
    Zita

Szólj hozzá!