Téma: ‘munkahelyi problémák’

Dara Péter coach (LTC)

DARA Péter coach, tanácsadó, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója

DARA Péter coach, tanácsadó, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója

Személyesen éltem át a legtöbb előforduló problémát. 13 évnyi vezetői tapasztalatomat a közszférában és a versenyszférában, kis és nagy szervezetben egyaránt szereztem. Szolgáltatóként szinte mindenhol megfordultam. Munkámról, eredményeimről sok helyen lehetett olvasni.

Coachként vezetők és szakemberek sikerességét támogatom, tanácsadóként szervezetek hatékonyságát javítom. Az elmúlt években segítettem többek között polgármestert, cégtulajdonost, magyar és külföldi kis és nagy cég első számú vezetőjét, HR igazgatót, nagy szervezet középvezetőjét, újonnan kinevezett vezetőt, fejvadászt stb. Fiatalt és nagy tapasztalattal rendelkezőt egyaránt. Hölgyet is és urat is. Mi volt a közös bennük?

Nem a nehézségeik, problémáik, elakadásaik. Azok jelentősen különböztek. A közös az volt, hogy hálásak voltak azért, amit tőlem kaptak a coachingban. Személyesen tapasztalták meg a változást, az eredményeket.

Szeretnéd, hogy segítsek? Csak kérned kell! Néhány szakmai információ itt található rólam és cégemről, a DEVISE Hungary-ről: http://hu.linkedin.com/in/darapeter vagy itt: http://devise.hu/dara-peter

Elérhetőségeim: info@devise.hu vagy 06-20-3839-689

Horváth Ivett, coach

 

Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek, micsoda lehetőség!’   Brown H. Jackson

Feldmár Andrást idézve: „Picasso egyszer azt mondta, hogy ő mindig olyan dolgokat csinál, amiről még nem tudja, hogyan kell csinálni, mert meg akarja tanulni.”

 Coachként, szupervizorként ez az elv az egyik hitvallásom is lehetne. Minden egyes új klienssel való találkozáskor a rajtvonalról indulok, kezdőként. Ekkor a kliens lesz az, aki megtanít arra, ki ő és milyen az ő világa és ebből nem lehet előre tudni, hogy mi sül ki. Minden munka kezdete lenyűgöző új kihívás számomra, olykor nehéz, máskor pezsdítő közös út első lépései. Mindig egyediek.

(tovább…)

Agócs Magdolna, coach (LTC)

Agócs Magdolna

„Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet” 

(Hannibal)

 Hannibal, az ókori politikus és hadvezér Afrikából elefántokkal indult meghódítani Itáliát. A tél beköszöntekor az elefántjai és az afrikai harcosai jelentős részét elvesztette. Első sorban erre vezethető vissza, hogy ragyogó képességei ellenére nem lett a történelem legsikeresebb hadvezére.

Tudta, hogy mi a célja, mit szeretne elérni. Azzal is tisztában volt, hogy ezért lépéseket kell tennie, és meg is tette azokat. Mégsem volt maradéktalanul sikeres. Sok meghatározó körülménnyel, lehetőséggel nem számolt.

Ha igénybe vehette volna egy coach támogatását, akkor ma másképp írnánk a történelmet…

(tovább…)

Rédling Amarilla, coach (LTC)

Rédling Amarilla

Hiszek abban, hogy mindennek az alapja önmagunk teljes megismerése és elfogadása, ami persze nem egyik napról a másikra megy. Ez egy meglehetősen hosszú, fáradságos, ugyanakkor meglepetésekkel teli út is egyben, hiszen közben olyan tulajdonságainkat, értékeinket és képességeinket ismerhetjük meg, amikről eddig nem is tudtunk, vagy éppen csak nem tulajdonítottunk nekik jelentőséget. Csak akkor leszünk képesek a változásra és változtatásra, ha tisztában vagyunk saját értékeinkkel, képességeinkkel, ki merjük mondani legtitkosabb vágyainkat, álmainkat is, és ha elhisszük, hogy bármit el tudunk érni az életben megfelelő akarattal és kitartással.

(tovább…)

Sipos Betty, coach (LTC)

 

Sipos Betty

A magánéletemben volt néhány szerelem, amely így – vagy úgy végződött. Volt egy hosszú házasság, szerelmi háromszög , egy barátságos  válás, érett és tudatos partnerkapcsolat. Megéltem és megélem az anyaságot –jelen pillanatban egy tinédzser és egy friss diplomás pályakezdő „gyerekkel”. Azt vallom: Minden úgy van jól, ahogy van.

Időnként mégis elgondolkodom azon, milyen sokat segített volna,  ha néhány problémás helyzetemben lett volna mellettem egy segítő. Egy COACH, aki a kezem fogva kivezetett volna az akkor megélt káoszból. Némely esetben biztosan máshogyan döntöttem volna.

(tovább…)

Juhász Szilvia, coach (LTC)

Juhász Szilvia

2006 óta dolgozom tanácsadóként, az egyéni képességek, készségek, társas és szociális kompetenciák vizsgálatának és fejlesztésének területén. Kezdetben főként a közalkalmazotti szférából (oktatási intézmények), majd 2007 óta a versenyszférából is kapcsolatba kerültem ügyfelekkel, közép-és felsővezetőkkel egyaránt. Szeretek emberekkel dolgozni, különösen a négyszemközti kontextust kedvelem, amikor lehetőség van az ügyfél alaposabb megismerésére, bizalmon alapuló, konstruktív kapcsolatok kialakítására. A tanácsadói munkám során sok emberrel ismerkedek meg, érdekes és izgalmas azt látni, hogy mennyire mások tudunk lenni, egy-egy témát mennyire más szemszögből vagyunk képesek megközelíteni.

(tovább…)

|