Téma: ‘coach’

Dara Péter coach (LTC)

DARA Péter coach, tanácsadó, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója

DARA Péter coach, tanácsadó, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója

Személyesen éltem át a legtöbb előforduló problémát. 13 évnyi vezetői tapasztalatomat a közszférában és a versenyszférában, kis és nagy szervezetben egyaránt szereztem. Szolgáltatóként szinte mindenhol megfordultam. Munkámról, eredményeimről sok helyen lehetett olvasni.

Coachként vezetők és szakemberek sikerességét támogatom, tanácsadóként szervezetek hatékonyságát javítom. Az elmúlt években segítettem többek között polgármestert, cégtulajdonost, magyar és külföldi kis és nagy cég első számú vezetőjét, HR igazgatót, nagy szervezet középvezetőjét, újonnan kinevezett vezetőt, fejvadászt stb. Fiatalt és nagy tapasztalattal rendelkezőt egyaránt. Hölgyet is és urat is. Mi volt a közös bennük?

Nem a nehézségeik, problémáik, elakadásaik. Azok jelentősen különböztek. A közös az volt, hogy hálásak voltak azért, amit tőlem kaptak a coachingban. Személyesen tapasztalták meg a változást, az eredményeket.

Szeretnéd, hogy segítsek? Csak kérned kell! Néhány szakmai információ itt található rólam és cégemről, a DEVISE Hungary-ről: http://hu.linkedin.com/in/darapeter vagy itt: http://devise.hu/dara-peter

Elérhetőségeim: info@devise.hu vagy 06-20-3839-689

Coach szerepben – Corporate Coaching Konferencia

Vezetőnek lenni kihívás, a coaching szemlélet újkori elvárás. Hogyan tudja vezetőként, belső és külső támogató szakemberként a coaching szemléletet munkájában, munkatársaihoz kapcsolódva megvalósítani? Miben tudnak coach kollégáink segítségére lenni? Ötletekkel, eszközökkel, legjobb gyakorlatok tapasztalataival és bukások tanulságaival várjuk.
CoachOK Szakmai Szövetség Elnök, Wiesner Edit

2011.11.10-én, 10-18h között a

József Attila Művelődési Központban

3 teremben előadásokkal, workshopokkal és egyéni coaching ülésekkel várjuk a téma iránt érdeklődőket!

Részletes program és bejelentkezés: http://www.corporatecoach.hu

***

Plenáris terem

Vezetői szekció – Miért kövessenek munkatársaid?

10h Beköszöntő és a programadó CoachOK Szakmai Szövetség és coachainak bemutatkozása
Amit már csak coachként tanultam meg a vezetésről – Wiesner Edit

10.40h Kerekasztal – a vezetői kihívásokról, problémás helyzetekről és coaching szemléletű vezetői megoldásokról – Kurdics Erika és Taskovics László

Kávészünet

12h “Kemény üzenetek” (Kemény Dénes interjú könyv) coach szemmel – Endrei Judit

12.25h Ismerd meg önmagad András Adél
12.50h
Egy vezető életében… - dr. Horváth Alíz

Ebéd és beszélgetési szünet

13.50h Mélyen szántva -egy vezetői interjúkötet margójára – Dara Péter

14.20h Mitől lesz egy vezető tekintélyes?Németh Krisztina
14.40h
A bizalom szerepe a kapcsolatépítésben F. Tóth Krisztina
15h A tehetség táncoltatja a tőkétKincses Éva

Kávészünet

15.50h Projektvezetés – legjobb formádat hozod? - Ferenczi József
16.15h Ying-yang vezetőkIllés Andrea
16.40h Búcsú a perlekedők kulturájátólThomán Gusztávné Anikó
17h
Burn, burn,… burn-out – Bacsa Hédi
17.20h Testtudatos vezető – Bakos Zsuzsi
17.40h
EQ-val a hatékonyabb vállalati működésért Rákóczi Zsuzsanna

A terem házigazdája: Szalay Csaba

Jelentkezési lap- letöltés

***

Vállalkozási terem

Miben más a vállalkozás vezetése?

10.40h Kék óceán stratégia – Petro Kinga
11.15h Küzdőstratégiák – mit tegyünk, ha a kék óceán vörösre változik?Eszes Gábor

Kávészünet

12h Kerekasztal – Ötletből sikertörténet – kerekasztal beszélgetés találékony, kitartó vállalkozókkal. Kivételes vezetők osztják meg vállalkozásaik sikerreceptjét, buktatóik tanulságait. - Vankovics Bea és Hernold Orsolya

Ebéd és beszélgetési szünet

13.50h Nevető Jóga (ízelítő foglalkozás) – Braun Kati
14.10h One-man-showtól a szervezett működésigKállay István
14.35h Vezetői életút/Biográfia modellNagy Ágoston
15h Válságok és kezelésükHorváth Örs

Kávészünet

15.50h Színes siker – Juhász Ildikó Kira
16.10h Amit a lovakkal való együttműködésből vezetőként tanulhatunkLenner Nóra

16.35h Vezetőként coach bőrben, szerepzavar nélkül - Hegyi Nóra világkávézó beszélgetés

A terem házigazdája: Pápai Ildikó

Jelentkezési lap- letöltés

***

Eszközök és legjobb gyakorlatok terem

Mit tehet a HR-es a szervezet vezetőinek támogatására?

10.40h Cégdiagnosztika: fókuszban a vezetők felkészültségeBárdi Zsuzsa & Pokornyi Mónika
11.10h Team-coaching, avagy a szinergiák mozgásbanVarga Sylvia & Major Lívia

Kávészünet

12h A teljesítményértékelés lehetőségRóka Judit
12.30h 360- a fejlesztési fókusz megtalálásában Monoszlainé Bors Ágnes

Ebéd és beszélgetés

13.50h Fejlesztési kerekasztal – Mire érdemes rákérdezni, mire tud figyelni a HR döntéshozó, ha fejlesztési ajánlatokat értékel – tapasztalatok és kérdések  – Illés Andrea kérdez, a CoachOK Szakmai Szövetség coachai, vállalati HR-esek válaszolnak
15h
Miből finanszírozzuk a fejlesztéseket a jövőben?Drimál István, a BKIK Gazdasági Tanácsadó Osztályának elnöke

Kávészünet

15.50h Hol, mikor, mire, mit? – az eszközök alkalmazásbanHatházi Alexa
16.10h Előttem az utódom?Kóródy Katalin
16.35h
Munkahelyi stresszmentesítésNagy Emese

16.55h Egyensúlyban és egészségesen a munkahelyen? - Pesti Kata
17.15h  CSR – élhető és képviselhető felelősség-
Csányi Zsuzsa
17.40h Megújuló energiákról, megújulásról
másként – Tóth Albert

A terem házigazdája: Pesti Kata

Jelentkezési lap- letöltés

***

További programok

Workshopok

Rendszerállítás vállalkozási és munkahelyi helyzetekre emberekkel – Kövesdi Krisztina coach-sorsmodellező és Németh-Szamosi Csaba

Kulcsemberek a szervezetben – hogyan tárjuk fel a bennük rejlő lehetőségeket, hogyan építsünk ezekre? Egyéni Tehetség térkép készítése és vezetői alkalmazások bemutatása saját élményen keresztül. – Róka Judit és Varga Gabriella

A workshop korlátozott létszámú résztvevőt tud befogadni, ezért kérjük, előzetes bejelentkezését: judit.roka@peerformance.hu

Mire vagyok KÉP-es vezetőként? Rajzos workshop – Dóra Judit
Előzetes bejelentkezés: dorajudit@crosswear.hu

Egyéni coaching ülések

A nap folyamán egyéni coaching ülések a CoachOK Szakmai Szövetség coachaival, az ülésekhez előzetes bejelentkezés ajánlott.

A Programban résztvevő coachok listája és bemutatkozóik a linkre kattintva olvashatóak.

Az ülések koordinálója: Reszler Hajni

*****

A corporate coaching konferencia belépő díja, amely a nap programjait, egy-egy egyéni coaching lehetőségét és frissítőket, valamint büféebédet tartalmaz:

Nov.4-i bejelentkezéssel 12.500 Ft + Áfa ,
Nov. 4 után ill. a helyszínen 17.500 Ft + Áfa

A rendezvény főszponzora a CoachOK Szakmai Szövetség. A bevételekből további nyílt rendezvények szervezését, valamint a coaching népszerűsítését szolgáló kampányokat finanszírozzuk.

REGISZTRÁCIÓ és előzetes bejelentkezés itt ill. az info@coachok.hu mail címen.

“Coach szemével” csoport indul Októberben!

Munkám során és a mindennapi életben is sokszor hallottam azt, hogy: “Bár úgy tudnám nézni a dolgokat, ahogy te!

És hogyan nézem én?

A Coach szemével!

Coachként megtanultam figyelni arra, hogy a minket körülölelő valóságot egy állandóan hömpölygő áramlásként lássam, melyben megtanulhatunk úszni, ha figyelünk a bennünk megszólaló hangra. Fontos, hogy mit érzünk magunkkal, a helyzetünkkel és a jövőnkkel kapcsolatban, mert a valóság ide vagy oda, többnyire mégis ez határozza meg mi is történik velünk. Ez leginkább azért érdekes, mert tapasztalásaink, az általuk kiváltott érzések és erre adott reakcióink sokszor nem abba az irányba terelnek minket, amerre haladni szeretnénk.

(tovább…)

Horváth Ivett, coach

 

Amikor azt mondod: ‘Feladom!’, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: ‘Egek, micsoda lehetőség!’   Brown H. Jackson

Feldmár Andrást idézve: „Picasso egyszer azt mondta, hogy ő mindig olyan dolgokat csinál, amiről még nem tudja, hogyan kell csinálni, mert meg akarja tanulni.”

 Coachként, szupervizorként ez az elv az egyik hitvallásom is lehetne. Minden egyes új klienssel való találkozáskor a rajtvonalról indulok, kezdőként. Ekkor a kliens lesz az, aki megtanít arra, ki ő és milyen az ő világa és ebből nem lehet előre tudni, hogy mi sül ki. Minden munka kezdete lenyűgöző új kihívás számomra, olykor nehéz, máskor pezsdítő közös út első lépései. Mindig egyediek.

(tovább…)

Góra Edina coach (LTC), család- és rendszerállító

góra edina

Góra Edina

“Nincs mese, ki kell lépnünk az önmagunk által meghatározott korlátok közül. Néha oda kell menni, ahol még nem voltunk vagy azt tenni, amit még nem tettünk, kapcsolatba kell kerülve azzal, ami ismeretlen, ami idegen, ami furcsa…”

Főzzünk önmegvalósítást!
lelekkapu.hu

Hiszek a valódi találkozások erejében, abban, hogy egy eleven találkozás után egyikünk sem marad teljesen az, aki előtte volt. Coaching üléseim során arra törekszem, hogy találkozásaink valódiak, elevenek legyenek, hogy beszélgetéseink által egyre pontosabban lásd lehetőségeidet, a vágyaid eléréséhez vezető utat. E folyamatban kísérlek Téged addig, amíg szükségét érzed. Ebben az utazásban veled együtt-érző, együtt-gondolkodó, egyenrangú partnerként leszek melletted.

A legfontosabb „eszközöm” a belülről fakadó érdeklődés és nyitottság.

Főzzünk önmegvalósítást!

(tovább…)

Róka Judit, coach (LTC)

Róka Judit

Hol van az a határ, amikor már váltani kell akár a munkában, akár a párkapcsolatban? Egyáltalán jó ez az irány, amerre tartasz?

Mit kezdj a felborult munka-magánélet egyensúlyával?

Mit kezdj a megváltozott életeddel a szülés után?

Hogyan tudsz kijönni az új vezetőddel?

És Te hogyan lehetsz sikeres új vezetőként?

(tovább…)

F. Tóth Krisztina, coach (LTC)

„Minden út Rómába vezet” – de biztos, hogy te is oda akarsz menni?

• Szeretettel üdvözöllek! F. Tóth Krisztina vagyok, life coach.

Ha valaki beteg, orvoshoz megy; ha üzleti problémái vannak, felkeres egy pénzügyi tanácsadót, akitől útmutatást kaphat.
Az én személyes hivatásom az, hogy a „lélek személyi edzőjeként” segítsem és támogassam a vállalkozó (-szellemű) nőket, hogy személyes fejlődésük akadályai alól felszabadulva új célokat találjanak maguknak, és azokat sikeresen meg is valósítsák.

Magamról:
Mielőtt megtaláltam volna az „én utamat”, angolt tanítottam, újságírást és marketinget tanultam, majd sokáig a saját vállalkozásunkban dolgoztam marketingesként. Igen értékes évek voltak ezek a számomra, mégis, sok belső elégedetlenség és mocorgó kíváncsiság után megfogalmazódott bennem a kérdés: „Mit szeretnél igazán?”
Jó ideig csak visszhangzott bennem, hiszen teljesen elszoktam attól, hogy ilyesmit kérdezzek magamtól… Aztán sok keresés után összeállt bennem a válasz, hiszen én is „jártam már ebben az utcában”: Segíteni, támogatni szeretném a hozzám hasonló vállalkozónőket abban, hogy bátran fedezzenek fel magukban új utakat, amelyek egy boldogabb, kiteljesedett élet felé viszik őket!
Így jutottam el a coachinghoz.

(tovább…)

Hegedüs Erika, coach (LTC)

Hegedüs Erika

„Csak az a lényeges életünkben, ami boldoggá tesz. A többi lehet nagyon, nagyon fontos, de teljesen lényegtelen.” 

Biegelbauer Páltól hallottam anno ezt a gondolatot, azóta is igyekszem fejben és persze szívben tartani… és TÉGED is folyamatosan emlékeztetlek erre közös munkánk során, ha időszakosan úgy döntesz, hogy együtt térképezzük fel az eltéréseket álmaid és a valóság között!

(tovább…)

Szigethy Ferenc, coach (LTC)

Szigethy Ferenc

A coaching ülések alkalmával legtöbbször a szervezeti változásokból, az érdekellentétekből és a kommunikációs problémákból felmerülő helyzetekre keresek megoldást ügyfeleimmel. A beszélgetések során az ügyféllel és problémájával történő azonosulást követően közösen mozdítjuk a megoldások irányába a gondolatmenetet.

A közös munka alatt a coachee felidézi döntési helyzeteit, a munkahelyi feladatokat és folyamatokat. A beszélgetéseken ügyfeleim egy külső és objektivitásra törekvő szemlélő segítségével új megvilágításba helyezhetik szervezeti viselkedésüket, döntéseiket és megérzéseiket annak érdekében, hogy hatékonyabb és gördülékenyebben tudják megoldani feladataikat a későbbiekben.

Fontos számomra, hogy a tanulási folyamatot követően ügyfeleim tudatos lépésekkel haladjanak az általuk meghatározott cél irányába, a beszélgetés során meghatározott lépésekkel és a fókuszba helyezett erőforrások felhasználásával.

Elérhetőségeim: telefon: +36 20 3190 293, email: szigethy@t-email.hu

Orosz Kriszta, coach (LTC)

Orosz Kriszta

Orosz Kriszta

„ A legfontosabb oka annak, hogy nem kapsz válaszokat, nem más, mint hogy fel sem tetted a kérdéseket” Richárd Bach

Sok éve toborzás – kiválasztással foglalkozom és sokszor tapasztaltam munkám során, hogy sokan nem kérdeznek maguktól semmit, vagy ha kérdeznek nem a jó kérdéseket teszik fel.
Hiszem, hogy az emberek megérzik a változás szükségességét, és ha most ezt olvasod, nem véletlenül teszed
. És azt is hiszem, hogy együtt könnyebb. Közösen fejlődhetünk, változhatunk és megkereshetjük a megfelelő kérdéseket és rájuk a válaszokat.

Sok mindenben hiszek még:
az őszinteségben,
a nyitottságban,
a bizalomban,
a hűségben,
a titokban,
a nevetésben,
a tiszteletben.

Ha úgy gondold Te is, akkor örömmel segítek.
Elérhetőségem: krisztaorosz@gmail.com

10 dolog, amit szeretnék mindenkinek elmondani, aki coachingra adja a fejét

A vizsgák kapcsán sokat gondolkodom azon, hogyan és miként tudnám a coaching vállalkozás alapjait megfogalmazni és átadni azoknak akik “ilyesmire” adják a fejüket.

Imhol egy 10-es lista, arról, hogy

#10 – Akarnod kell
#9-Először a szív… szeretem mondani – de utána rögvest a fej jön
#8 – Legyél önmagad!
#7 – Legyen okod arra amit csinálsz, legyen ez fontos számodra

#6 – Türelem rózsát terem… és igen a fránya rózsák néha nagyon lassan nőnek

#5 – Kispályázni nehezebb, mint belevágni a lecsóba
#4 – Ha te magadba nem fektetsz, akkor hogyan várod, hogy az ügyfeleid neked fizessenek
#3 – Nem mindig sikerül – és ez is rendben van
#2 – A tökéletesség egy fogalom

#1 – Ahhoz, hogy a vállalkozásod növekedhessen, neked magadnak is fejlődnöd kell

(tovább…)

Dobák Klára, coach (LTC)

Dobák Klára

Nem az a legfontosabb dolog az életben, hogy hol vagy, hanem az, hogy hova szeretnél eljutni.

Több éves vezetői, tanácsadói tapasztalat áll mögöttem. Munkám fókuszában mindig az ember, mint erőforrás áll, amely hegyeket tud mozgatni, ha ismerjük a hozzájuk vezető utat. Már –már szenvedélyemmé vált ez az útkeresés, segítség/ támogatásnyújtás munkatársaim, ügyfeleim számára.

(tovább…)

Kovács Ildikó, coach (LTC)

Kovács Ildikó

Coachként, olyan magánszemélyek támogatására koncentrálok, akik fontosnak tartják testi és lelki harmóniájukat. A coaching módszerét az egyén élethelyzetéből, személyiségéből kiindulva gyakorlom. Életünk során, számtalan területen kell helytállnunk. A családunkban, mint gyerek, mint szülő, apa, anya. A párkapcsolatainkban, mint férj, feleség, barát, barátnő. A munkahelyünkön, mint beosztott, főnök.

(tovább…)

Hegyi Nóra, coach (LTC)

Hegyi Nóra

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Weöres Sándor

A coaching nagyon hasznos lehetőség a számodra, ha úgy érzed, hogy elakadtál, nem kerülsz közelebb a célodhoz, nem látod a következő jó lépést, elbizonytalanodtál valamiben, visszatérő problémáid vannak.

Abból indulok ki, hogy a megoldás benned van, ezért az én dolgom az, hogy téged megerősítselek és  támogassalak a kincskeresésben, saját lehetőségeid felfedezésében.

(tovább…)

Langer Zsuzsa, coach (LTC)

Langer Zsuzsa

„Ez már annyira mély, hogy vicces!” (W.E.)

Ez az a mondat, ami engem elhangzása óta továbbsegít egy-egy kritikus szituációban. Amikor csak a nehézséget látom, és nem akarom látni, hogy van megoldás! Pedig a nehézség valóban kihívás!  Kihívás, ami továbblendít! Kihívás, ami előhívja a megoldást!

Mindenki képes, és csakis mindenki önmaga képes saját személyes céljainak felismerésére, a benne meglévő tehetség, képességek előhívásával eredmények elérésére.

Az én feladatom coachként minden támogatást megadni, hogy ügyfelem tudatosan, konkrétan meg tudja fogalmazni céljait, keresse lehetőségeit és megtalálja megoldásait. (tovább…)

Dékány Orsolya, coach (LTC)

Dékány Orsolya

Az életünk során többször kerülünk válaszút elé, ahol akár tudatosan, akár nem keressük a számunkra legmegfelelőbb irányt a továbbhaladásra. Honnan tudod, hogy jó-e az út, amin haladsz? Azt vallom, ha belső nyugalmat és kiegyensúlyozottságot érzel a döntéseid során vagy az azon vezető úton, akkor jó irányba haladsz. Ha mégsem így van, bizonytalan, esetleg tanácstalan vagy és azt gondolod, hogy:

- önmagadról többet szeretnél megtudni,
- el szeretnéd dönteni, hogy merre menjél,
- fejlődni szeretnél, de bizonytalan vagy hogyan kezdjen hozzá,
- egy olyan életszakaszba értél, ahol nem látod a megoldását egy-problémádnak,

akkor eljött az idő, hogy coach segítségével megtaláld a kérdéseidre a választ.

(tovább…)

Lakner Szilvia, coach (LTC)

Lakner Szilvia

„A kulcs, amely belső életünket nyitja, bennünk van. Kell azonban egy külső személy, egy szó, egy gesztus, a kapcsolat sűrűsége, hogy érintésre felcsendüljön bennünk a mélyen megbúvó harmónia.” (André Louf )

A coaching számomra a folyamatos változás, a megújulás és fejlődés eszköze. Alapvető „ereje”egy olyan kapcsolódás, egymásra hangolódás, amelyben a kommunikáció „partneri”, a bizalom a legmagasabb fokon működik. E bizalom alapja az a feltételezés, hogy minden emberben létezik a saját sorskérdéseinek megoldásához szükséges információ, tudás és erőforrás. A coaching egy olyan „támogató” kapcsolatrendszer és folyamat, amely a fejlődés, a változás útját gyorsíthatja fel, illetve könnyítheti meg a partner számára.

(tovább…)

Vadler Zita, coach (LTC)

Vadler Zita

1973.03.24-én születtem Budapesten. Három gyermekem van, az ő megszületésükig külkereskedő voltam, már abban a munkában is a kapcsolatépítés vonzott, de a kislányaimmal töltött itthoni évek alatt új hivatást választottam. Elsősorban asztrológusnak tartom magam, ám az asztrológia egy nagyon verbális tudomány. Munkám során sokszor érzem úgy, hogy célszerű más módszereket (kineziológiai oldást, rendszerállítást, archetípus kártyát) is alkalmaznom, annak érdekében, hogy ügyfelem minél közelebb kerülhessen problémája megoldásához, és így nagyobb megelégedéssel távozzon.

(tovább…)

Hettyey János, coach (LTC)

Felelős munkatársként, felsővezetőként komoly cégek működését sikerült testközelből megfigyelnem, illetve irányítanom. Munkám során rálátásom volt arra, milyen sok buktatója van egy adott cég vagy személy sikerének.

Szakmai tapasztalatom elsősorban az üzleti szférában szereztem, az évek során egy neves könyvvizsgáló cégnél, egy pénzintézetnél, valamint a MASPED cégcsoportnál dolgoztam.

A coaching munkám során segíteni szeretnék az egyes személyeknek, illetve rajtuk keresztül akár egy egész közösségnek (legyen az magán- vagy üzleti szféra) abban, hogy egy adott élethelyzetben meg tudjanak birkózni az előttük tornyosuló feladatokkal, dilemmákkal. Segíteni abban, hogy együtt megfogalmazzuk az ügyfeleim által elérni kívánt célt, majd pedig a közös munkánk eredményeként a cél megvalósításra is kerüljön.

Úgy érzem, az eddig megtett életutam, a széles látóköröm, valamint a személyiségem alapján rendelkezem azzal a tapasztalattal és ismerettel, amelyek biztosíthatják az ügyfeleimnek az imént említett cél megvalósítását.

Elérhetőségem: hettyey@gmail.com

Enesei János, coach (LTC)

Coacholáskor két célnak kell a szemem előtt lebegnie:

Először is,  segíteni akarok tevékenységemmel az embereknek, hogy egy  boldogabb, és teljesebb életet tudjanak élni, értékesnek érezzék magukat.

Másodszor tükörként megmutathassam az egyén képességeit, korlátait. Önismeretét segítsem.  Kimondassam vele céljait. Megvizsgáljuk, hogy honnan indult,  most hol tart, és mikor éri el. Megtaláljuk a legrövidebb utat.  Ehhez a hosszú távú elkötelezettségét kell megszerezzem. Ösztönös viselkedésből tudatos viselkedési formát csinálunk. Más utakat lehetőségeket feltárunk   problémái megoldásához. Fejlesztendő területet meghatározzuk. Célom, hogy ezt  ne mint ránehezedő követelményt élje meg, hanem ezt  egy magasabb, teljesebb „létformába „ lépésként.

Én magam , megfigyelek, összegzek, kezelési javaslatot fogalmaztatok  meg vele, majd rávezetem, elérem, hogy ő ezt az utat bejárni is akarja. Fontos, hogy ajándéknak tekintsem a bizalmukat és erre a bizalomra vigyázzak. Nyitott, empatikus, és érzékeny legyek minden rezdülésükre.

Belső coach

Varga Linda, coach (LTC)

Varga Linda

“Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunkban tett nagy felfedezések és a megfelelő kérdések.”

A coaching egy egyénre szabott-segítő-támogató folyamat. Célja, hogy megtaláld az életedben felmerülő aktuális nehézségekre a megfelelő válaszokat. Én támogatásommal, szakmai tudásommal, kérdéseimmel segítelek ebben. Ezt az utat Te járod be, de én végig fogom a kezed!

Szakmámat tekintve HR-sként tevékenykedem, így gyakran a mindennapokban is aktívan alkalmazom az emberismeretemet, a coaching tudásomat,  mások motiválásában, támogatásában.

(tovább…)

Póda Erzsébet, coach (LTC)

“Kétféle ember van: azok, akik azt mondják Istennek, ‘Legyen meg a te akaratod!’, és azok, akiknek Isten azt mondja, ‘Rendben, csináld, ahogy akarod!’.
C.S.Lewis


(tovább…)

Bolemant Éva, coach (LTC)

Bolemant Éva

“LÁTNI ÉS HALLANI azt, ami bennem van, és nem azt, aminek lennie kellene; ELMONDANI azt, ami érzek és gondolok, és nem azt, amit mondanom kellene, ÉREZNI azt, amit érzek, és nem azt, amit éreznem kellene; KÉRNI azt, amire szükségem van, és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok; MERNI hogy azt tegyem, amit szeretek, ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám.” /Virginia Satir/

(tovább…)

Varga Sylvia, coach (LTC)

Vízió, szenvedély, cselekvés

Ha van szenvedélyed plusz víziód, de nem cselekszel: álmodozol.
Ha van víziód plusz cselekszel, de nincs szenvedélyed: középszerű leszel.
Ha van szenvedélyed plusz cselekszel, de nincs víziód: el fogsz jutni  valahova, de azt veszed majd észre, hogy nem a megfelelő célt érted el.
Marilyn King

Integrál szemléletű coachként, szervezetfejlesztői és tréneri tapasztalattal, az általam vezetett kreatív beszélgetéseink fókuszában:

  • belső világod és a környezeted
  • motivációid és tetteid közti összhang megvalósítása áll.

(tovább…)

Szalai Lilla, coach (LTC)

Szalai Lilla

Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, … hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. … A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van”; … de „fájdalmasan érezte, hogy nem tud többé tudomást nem venni erről a világról, melyben a szavak, tettek tökéletlen látszata uralkodik…”  (Ottlik Géza: Iskola a határon)

(tovább…)

A coaching alapelvei

  1. A szinergia: az, hogy coach és coachee megfeleljenek egymásnak, az eredményes együttműködés záloga.
  2. Ha a coachee biztosan érezheti, hogy a coach meghallja, odafigyel rá, akkor gyorsabban tud fejlődni és előre haladni.
  3. Minden helyzet menthető, lehet optimalizálni, átkeretezni, javítani… ha mégsem, akkor is mindenkor felelősen lépjünk ki belőle.
  4. Az életben sokkal kevesebb a problémánk, ha a személyiségünk és értékrendünk erős alapokon áll – ezért ez a coaching első számú célkitűzése.
  5. A coacheenak vannak válaszai, de néha a coach tudja a választ – a folyamat szempontjából mindegy, hogy honnan kerül be.
  6. Lehetséges boldog és kiteljesedett életet élni – ez nem egy fantazmagória, hanem egy megcsinálható mutatvány és igen: még ebben az életben.
  7. Sok a kimutatás arról, hogy az emberek hány százalékát (1-10%) használják ki valódi potenciáljuknak – a coaching ezt a számot növeli.
  8. A sikeresség érzése alapvető emberi jog. Nem kell kiérdemelni, nem privilégium vagy születési előjog.
  9. Ha a coachee jól megfogalmazza mi számára a siker – onnantól a coaching folyamat már könnyen megy. Ráadásul a coachee is mindjárt tudni fogja mihez van szüksége a coachra.
  10. Az emberek többsége nem tudja, hogy mit is akar valójában. A coach segíthet felfedezni ezt a valamit, ami általában egy nagyon egyszerű dolog.
  11. Amit halogatunk, az egyszer még sokba kerül. A kényelmetlen helyzetek megtűrésére rámegy a szívünk, az eszünk és a pénztárcánk.
  12. Mindannyian kiképzésben lévő Picasso-k vagyunk. A világ türelmetlenül várja, hogy felfedezzük, kifejezzük és megmutassuk kreativitásunkat.

A profi coach

A profi coach legfontosabb tulajdonságai 15 pontban összefoglalva.

  1. Felvállalja a provokatív beszélgetést
  2. Tükröt tart az ügyfélnek
  3. Nagyobb összefüggések foglalkoztatják
  4. Élvezi az ügyféllel töltött időt
  5. Kiemeli az ügyfél jó erőfeszítéseit
  6. A kíváncsiság mentén navigál
  7. Minden helyzetben meglátja a tökéletest
  8. Megkeresi az igazán fontos dolgot
  9. Tisztán kommunikál
  10. Megosztja, amit észlel, ahogy van
  11. Ünnepeli az ügyfelet
  12. Új területekre is belép
  13. Felfedi az igazságot
  14. Támogató légkört alakít ki
  15. Tiszteli az ügyfelet emberségéért
|