Szalai Lilla, coach (LTC)

Szalai Lilla

Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, … hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. … A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van”; … de „fájdalmasan érezte, hogy nem tud többé tudomást nem venni erről a világról, melyben a szavak, tettek tökéletlen látszata uralkodik…”  (Ottlik Géza: Iskola a határon)

Az idilli állapot valóban egymás szavak nélküli (meg)értése lenne. De hiteltelen és elbizakodott lennék, ha ezt ígérném. Igazi kommunikáció nélkül lehetetlen a problémák mélyreható megismerése és megoldása. És miközben kommunikálunk, a szavak elsődleges jelentésén túl fokozatosan felsejlik előttünk a beszélő személyisége is, ami még inkább árnyalja az adott szituációt, megoldandó problémát. Kommunikációra, szavakra tehát nagyon is szükség van, ezek nélkül még egy igazán tapasztalt coach sem boldogul. Viszont a látszatnak nem dől be, és tudja, hogy a tisztánlátás érdekében mindig a durva és elnagyolt jelek mögé kell néznie.

Munkám során a következő, számomra legfontosabb alapelvek vezérelnek:

odafigyelés és őszinte érdeklődés

Úgy hiszem, hogy az emberek akkor tudják a legjobban és a legpontosabban kifejezni magukat, ha figyelmes hallgatóságra találnak. Ha az érzésük van, hogy most tényleg ők a legfontosabbak, és az elsődleges cél az, hogy az ő aktuális élethelyzetükben történjék olyan változás, ami előremutató, és aminek pozitív hatása van az életminőségükre.

közös gondolkodás és megerősítés

Úgy hiszem, hogy a hozzánk forduló embereknek elsősorban megerősítésre van szükségük. Alapvetően már bennük rejlik ugyanis minden adottság, tudás és képesség ahhoz, hogy a saját problémájukat meg tudják oldani. A coach feladata abban áll, hogy önbizalmukat, illetve a szükséges képességeiket megerősítse annak érdekében, hogy ezek a lappangó adottságok és információk a felszínre tudjanak jutni. Nem arra van tehát szükség, hogy mi, coachok megmondjuk, mi „A MEGOLDÁS” a problémájukra, hanem a közös gondolkodás, a különböző megoldásirányok felvázolása és közös átgondolása az igazán inspiráló. Nem mondjuk meg a kézenfekvő megoldást még akkor sem, ha esetleg az egy külső szemlélő számára már ordít is akár, hogy mi lenne az. Mert az igazi változásokhoz, elszánáshoz arra van szükség, hogy a hozzánk forduló lelkivilágában, illetve gondolkodásában olyan változás következzék be, aminek következménye az egyhelyben toporgás vagy tanácstalanság érzete után a változtatni vágyás, a megoldás-alternatívák kutatása, a cselekvés.

megbízhatóság

Úgy hiszem, hogy egy hiteles coach hasonló egy jó orvoshoz.  Diszkrét. Az elsődleges számára ügyfele problémájának, dilemmájának megoldása („gyógyulása”). Olykor, ha  az adott szituáció úgy kívánja, akár még kíméletlenül őszinte is, teszi ezt annak érdekében, hogy a szükséges lépések a megoldás útján megtörténjenek.

motivációm

Számomra az igazi sikerélményt és motivációt a munkámhoz az nyújtja, ha azt látom, az ügyfelem megoldásra elszántan távozik, és úgy értékeli, volt értelme és eredménye a közös munkának.

Elérhetőség: szalaililla@index.hu

Szólj hozzá

Szólj hozzá!

|