Mindig legyen világos, környezeted által is elfogadható célod, akár emberként, akár vezetőként!
Több évtizedes felsővezetői, tanácsadói tapasztalat áll mögöttem. Munkám középpontjában mindig az emberek állnak, akikkel együttműködve, közös megelégedettség mellett, komoly sikereket éltem meg. Mindig az vezetett, hogy a velem együtt dolgozó munkatársak, megbízók, „jobban érezzék magukat a saját bőrükben” a velem való együttműködést követően, mint azt megelőzően, és így nagyobb egyéni és csapatcélok megvalósítására legyenek képesek.
A több mint 20 éves felsővezetői gyakorlatom, amelyet multinacionális cégeknél szereztem, hazai és regionális felelősségekkel, biztosítják felkészültségemet vezetői és felsővezetői coaching feladatok sikeres teljesítésére. Ezen a területen szerzett jártasságom alapján, első sorban vállalati és egyéni, személyes stratégia kidolgozásának és megvalósításnak aktív segítője szeretek lenni. Sikeres folyamatokat tudhatok magaménak a cégvezetés, az értékesítés vezetése, irányítása, a disztribúciós rendszerek felépítése és mindezek, a változó piaci igényekkel harmonikus, folyamatos fejlesztésének területén. Első sorban, a magas műszaki tartalommal rendelkező termékek és szolgáltatások területén szereztem évtizedes tapasztalatokat, de az élelmiszer-, a feldolgozó- és a gépipar számos területén jelentős ismeretekkel rendelkezem. A felsővezetőként eltöltött évtizedek, valamint az elmúlt 8 esztendő tanácsadói és coaching tapasztalatai alapján vallom, a „life-long-learning” elengedhetetlen szükségességét.
Eddigi munkásságom során, több mint 500 kis és középvállalattal kerültem szoros kapcsolatba és tartós együttműködésbe. Ezért nagy örömmel vállalom, ilyen nagyságú cégeknél a tulajdonosok vezetői készségeinek, képességeinek fejlesztését. Különösen akkor, amikor cégük további fejlődése érdekében, lépésváltásra készülnek és a napi operatív munkát munkatársaikra bíznák, hogy már „csak” tulajdonosként, cégük középtávú sikerességével és az ehhez szükséges stratégia megvalósításával tudjanak foglalkozni.
Elérhetőség: kallay.istvan@upcmail.hu, LeaderTeam Kft.


2010. július 22.
Coach 
Kategória:
Cimkék: 




