2006 óta dolgozom tanácsadóként, az egyéni képességek, készségek, társas és szociális kompetenciák vizsgálatának és fejlesztésének területén. Kezdetben főként a közalkalmazotti szférából (oktatási intézmények), majd 2007 óta a versenyszférából is kapcsolatba kerültem ügyfelekkel, közép-és felsővezetőkkel egyaránt. Szeretek emberekkel dolgozni, különösen a négyszemközti kontextust kedvelem, amikor lehetőség van az ügyfél alaposabb megismerésére, bizalmon alapuló, konstruktív kapcsolatok kialakítására. A tanácsadói munkám során sok emberrel ismerkedek meg, érdekes és izgalmas azt látni, hogy mennyire mások tudunk lenni, egy-egy témát mennyire más szemszögből vagyunk képesek megközelíteni.
2009-ben ismerkedtem meg Edittel és végeztem el a Lemma Coaching tréninget, azóta nemcsak hogy sokkal színesebbé tudtam tenni a tanácsadói munkámat, de a különböző coaching technikák segítségével barátaimnak, közvetlen környezetemnek és azoknak is módomban áll(t) segíteni, akik főként mikro, kis- és középvállalatnál dolgoznak, és napi munkahelyi problémákkal küzdenek.
Amit ajánlok:
A személyes találkozás alkalmával oldott, jó hangulatú környezetben és megoldás-orientált megközelítéssel közösen végigbeszéljük azokat a kérdéseket, problémákat, amelyek foglalkoztatnak téged, illetve olyan válaszokat, megoldásokat keresünk és találunk, amellyel Te, kedves leendő ügyfelem jobban fogod érezni magad, valamint munkavégzésedet és a megoldásra váró helyzetekhez való hozzáállásodat eredményesebbé fogod tudni tenni.
Ha úgy érzed, hogy olyan kérdéssel, munkahelyi problémával találkoztál, amelyet ezúttal nem sikerült úgy megoldanod, ahogyan azt szeretted volna, és kíváncsi vagy, hogy milyen alternatívák állhatnak még a rendelkezésedre, akkor keress meg bátran!
Elérhetőségeim:
E-mail: juhasz79@t-online.hu
Telefon: +36 30 680 7119


2010. június 15.
Coach 
Kategória:
Cimkék: 




