Dózsa Gergely

Dózsa Gergely
Dózsa Gergely
corporate/vállalati coach, executive/vezetői coach, life/életvezetési coach
pályamódosítás, értékesítés, burn-out/kiégés, konfliktuskezelés, magánélet-munka egyensúly, váltás, kommunikáció, önérvényesítés, vállalkozásfejlesztés, vezetőfejlesztés, stresszkezelés

 

Coachként együttesen tudom hasznosítani eddigi értékesítői, üzleti/vállalkozói és vezetői tapasztalatomat valamint képességemet és vágyamat az emberi kapcsolatok kezelésére, megélésére és fejlesztésére. IT/TELCO területen szereztem tapasztalatot értékesítői illetve vezetői pozíciókban mind nagyvállalati és multinacionális környezetben is, majd mindezt saját vállalkozás keretében is megvalósítottam. Érdeklődésem folyamatosan az emberi fejlődés irányába mozdult el. Megvan bennem a nyitottság, a mélység, mindamellett kreatív, bizalomébresztő, szeretetteljes és sikerorientált vagyok. Ügyfeleimet megszólítják a következők: útkeresés, önbizalom, érzékenység, mélység, határok, tisztelet kapása vagy adása, siker.

Fejlesztő coaching folyamatot valósítok meg használva kiemelten az NLP, a TA és a rendszerállítás eszközeit. A folyamat során pozitív bizalmi légkört teremtek. Biztos. következetes támogató kísérő vagyok, struktúráltan gondolkodom.

Kérdéseimmel támogatom Ügyfelemnek felfedezni válaszait, útját, megtalálni az energiáit és elérni céljait.

Folyamatos képzés fontos számomra. Szakmai munkám során aktívan részt veszek szakmai szervezetek munkájában. Coachok Szakmai Szövetségének tagjaként és FB elnökeként aktívan részt veszek a szervezet munkájában, rendezvényein és továbbképzésein. Alapító tagja vagyok a BKIK Coaching szemléletű tanácsadók szakmai osztályának. LEMMA Coaching Tantestület tagjaként coacképzésben is aktívan részt vettem 2012-ben.

Tanulmányaim:

2015                  Be my talent - coach továbbképzés
2014                  Szervezet és rendszerállítás továbbképzéd, LEMMA Coaching
2013 -2014        LEMMA Executive Coach képzés

2013                  BELBIN akkreditált trainer-tanácsadó képzés -                                                                                                  Belbin Associates-Cambridge
2013 -2014        LEMMA Executive Coach képzés
2012                  EMDR Alapú Coach továbbképzés - TRIFLOW-Henrik Lell 
2012                  NLP Alapú Coach továbbképzés - TRIFLOW
2011                  LEMMA Akkreditált Coach képzés

2006-2009         BME, MBA (HR Szakirány)

2002                  Dale Carnegie - értékesítői és célelérési training
1995-2000         Szent István Egyetem, közgazdaságtan-mérnök
1991-1996         Veszprémi Egyetem, Angol-teológia
1990-1991         Cambirdge Business College

Üzleti tapasztalataim:

2007-                 Üzleti tanácsadó - Coach
2002-2007         Cobra Computer Kft. - ügyvezető igazgató
2001-2002         Invitel Zrt. - indirekt értékesítési igazgató
1996-2001         HRP Hungary Kft. - kereskedelmi igazgató

Országos
Saját rendezvények
Rendezvény neveRendezvény dátuma
ÜGYFÉLSZERZÉS - AZ ÉRTÉKESÍTÉS TERVEZHETŐ?


Szövetségi rendezvények, amelyeken előadó

Rendezvény neveRendezvény dátumaHelyszín
Karrierváltás2014.11.08 09:00Benczúr Ház
Tavaszi megújulás és újrakezdés karrierben és magánéletben2015.03.21 09:15Carion Center
Stresszkezelés és stresszoldás munkában és magánéletben2015.10.10 09:00Carion Center
V. Corporate Coaching Konferencia2015.11.18 08:30Park Inn Hotel

Comments

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hozzászólások  

 
0 #6 Korbuly Krisztián 2013-09-18 08:32
Gergővel dolgozni olyan, mintha nem is egy coach, hanem egy barát ülne veled szemben. Mindenre kiterjedő figyelme és empátiája az apró részletekig befogadja az összes információt és olyan rávezető kérdéseket kapsz, amitől egy számodra is meglepő, konstruktív megoldásra jössz rá. Amellett, hogy kihozza belőled a kulcsokat a problémáidra, a szakmaiság sem vész oda: jól struktúrált, összeszedett alkalmak a vele való találkozások, számos eszközt használ a problémák megvilágítására .

Külön pozitívum, hogy jobban emlékszik a korábbi megbeszélésekre , mint te magad!

Korbuly Krisztián
vezérigazgató
ingatlan.com - ARKON Zrt.
Idézet
 
 
0 #5 Petrás Edit 2013-09-18 08:29
Gergővel mindig nagyon kiegyensúlyozot tan és vidáman, mosolygósan lehet dolgozni. Különösen élvezem a vele való munkát, mivel szakemberként tapasztalom, hogy változatos eszközhasználat a rugalmasan illeszkedik a folyamathoz és beleviszi a teljes személyiségét és saját tanulságait is, amitől hitelessé válik. Személyisége és habitusa, valamint látásmódja pozitív, ami könnyedséget ad számomra céljaim elérésének támogatójaként.

A coaching folyamat alatt jobban megismertem önmagam és tanultam hasznos eszközöket is, amelyeket HR-esként én is be tudok vetni. Ajánlom Gergőt, mert kitartó, fegyelmezett Coach, problémák esetén sosem adja fel és mindig megtalálja a megfelelő “kezelési módot”.

Petrás Edit
Regionális HR igazgató
IMS Health
Idézet
 
 
0 #4 Lukács András 2013-01-16 13:22
Gergő az az Ember számomra akivel megtiszteltetés dolgozni, élmény a segítségével élni. Irigylem a türelmét, nyugalmát, szakértelmét tudását erejét. A vele eltöltött alkalom mindig fejlődés. Teszi amit szükségesnek lát: ha kell a szakadék széléről ránt vissza, ha kell lök egyet azon az ösvényen ami ugyan sima és biztonságos csak én nem látom annak :-)
Üzleti, párkapcsolati, tanulmányi témákban egyaránt számíthattam rá.
Köszönöm, hogy kísérsz az utamon, s hogy a változásaimban segítesz.
Barátsággal és tisztelettel:
Lukács András
INVIVA stratégiai fejlesztési és humán vezető
Idézet
 
 
0 #3 Csallóközi Anna 2012-10-08 12:12
Magamnak való vagyok, de Gergő segítségével sikerült magamban elrendezni a dolgokat, hogy úgy léphessek tovább az életben és a munkában, ahogy nekem a legjobb. Olyan változásokat valósítottam meg magamban mint pl.: a reggeli felkelés egész életemben szenvedés volt, mára minden reggel fix időpontban kelek és megy a napom:).

Csallóközi Anna üzletvezető
Idézet
 
 
0 #2 Makai Enikő 2012-10-08 12:11
A Gergővel megvalósult folyamatom mindig oldott hangulatban zajlottak. Kellemes volt vele együtt dolgozni, mert maximális figyelmet nyújtott. Kiegyensúlyozot tsága pozitív benyomást keltett, sok megerősítést kaptam. Komoly változást hozott életemben, hisz a közben eltelt időszakban döntést hoztam a munkahely- és életmódváltás területén. A beszélgetések hatékonyak voltak. Mindenkinek ajánlom, hogy bizalommal forduljon hozzá, ha különböző, de saját életével kapcsolatos problémák megoldására szeretne rájönni, vagy csak egy kicsit is önmagában elmélyülni, önmagát jobban megismerni. Makai Enikő most már hálózatépítő
Idézet
 
 
0 #1 Kormos Jenő 2012-10-08 12:10
Dózsa Gergelyt ajánlom minden vezetőnek, és operatív munkatársnak, aki saját magát szeretné helyzetbe, lendületbe hozni. Valós üzleti tapasztalata azt a biztonságot adja az ügyfél és Gergely számára is, mely sokszor hiányzik egyéb hasonló bizalmi(pl. tréning) helyzetekben. Rendkívül jó beleérző készséggel rendelkezik, így a munka gyorsan zajlik vele. És ami a legfontosabb, rendelkezik azzal az eszköz készlettel, mellyel a partner pl. a félt szituációt végigjátszhatja , s addig nem tágít, míg a megoldás gondolati síkon megtörténik, s ezt követően lényegesen könnyebb a valóságban végig vinni az adott helyzetet. Ajánlom mindenkinek; annak is, aki korábban távolságtartó volt a problémák külső szakértő bevonásával történő megoldásával.

Kormos Jenő Greenact Kft, ügyvezető
Idézet
 


Coach Menu


Coach Menu
         
escort bayan escort